Szombaton egy zenés irodalmi esten voltam.

Ez így rohadtul sznobság, na de amit takar!!!!! Na az királyság volt!

Egy igazi "titkoskertben" (persze nem kert volt)  a zongora művész egy ősöreg pianínóból varázsolta elő  a csodálatos muzsikát - főképp saját szerzeményeit, de még Bartókot is játszott. Két mű között mesélt múltról, jelenről, jövőről, arról a lelki fertőről amiben most élünk, az elfásult, hitehagyott, külfödre menekülő fiatalokról, a "sajtószabadságról", meg úgy mindenről amiről manapság csak ilyen zárt közösségekben ajánlatos véleményt nyílvánítani... Hát már ez is minősíti a mindennapjainkat.

A zene szüneteiben az író - aki egyébként filozófus - a novelláit olvasta fel.

Hallgattam ezt a két csodálatos embert és közben éreztem, szinte láttam ahogy gyulladnak ki a ledek a képzeletbeli töltöttség jelzőmön!!!! Annyira boldog és büszke vagyok hogy felkerültem a meghívottak listájára!

Majdnem három óráig tartott ez a csoda, és amikor vége lett üvőlteni akartam hogy ne! Még hallgatni szeretném, akarom!!!!!!! Nem akarok visszamenni a megalkúvó, életúnt álcámba, én ebben a ragyogó szellemiségű világban akarok maradni! 

A hideg utcára kilépve az életem párja szó nélkül megfogta a kezemet, és csendben indultunk el hazafelé gyalog, kéz a kézben a hideg esőben. Nem kellettek szavak hogy tudjam ugyanazt érzi mint én! Aznap nem kapcsoltuk be a tévét, egyikünk se tudta volna elviselni az agymosó médiát. Megittunk ketten egy doboz sörit, és ágyba bújtunk. Hosszú ideje első éjszaka volt hogy egyikünknek sem voltak rémálmai!